Aktuális vízállás:

214 cm

Ezt a szigetet helytelenül nevezték el, Tündérsziget lett volna jó. Sajnos ezt a nevet a mellette húzódó — fűzfás-bozótos — iszapsziget viseli. A fővárostól északra, a szentendrei Dunaágban a budakalászi község „fennhatósága" alatt, önálló ügyintézésű kisközösséggel, kb. 700 m hosszan húzódik a budai oldal és a Szentendrei sziget között.

Budakalász maga nagyon régi, méghozzá magyar település volt. Plébániája 1332-ben már fennállott. A XVIII. században németek telepedtek le benne. A földesúri család a Wattay volt. Később szerbek is megtelepedtek és építették a szerb templomot az ürömi út mentén. A régi kataszteri térképeken a szántóknak, dűlőknek, parcelláknak szerb nevük van. 

Majd minden helytörténeti leírás úgy kezdődik: „már a rómaiak korában...” stb., ez Lupára is áll.

A szemközti budai parton húzódó római Limes-nek két őrtornya közé esik. Az egyik lejjebb van, még tán látható a „büdös csatornánál" levő volt Benárd ház falában a maradvány. A másik őrtorony feljebb, valahol a Munkaterápia Intézet táján, évtizedekkel ezelőtt is létezett. Ez az őrtorony Bolhavár néven még szerepel a múlt századi térképeken is. A IV. század második felében keleti barbár támadások ellen megerősített határ, őrtorony-láncolatának volt egyike. A múlt században még létező embermagasságú falait, a kalásziak építőanyagnak használták és elhordták. Az alacsony hegyek és a Duna közötti síkság és árterület ősi lakott terület volt. A helyi TSZ homokbányáiban 1952-ben bolygatták meg az első sírokat. Sok sírra akadtak és még folytatódnak az ásatások.

Legutóbb 1988-ban avarkori temetőt találtak a kavicsbányánál. Világhírű és páratlan lelet a „Budakalászi kocsi" kocsit formázó kerámia edény. Meglehet, ha kutató árkot ásnánk a sziget közepén, feltárhatnánk egy luxusvilla mozaik padlóját, mint Óbudán a Meggyfa utcában vagy a hajógyári szigeten. A római nép mindig megtalálta a szépséges pontokat.

A híres Marsigli mérnök térképén, mely a XVII. században készült, Lupa még nehezen azonosítható, mivel a nagy Szentendrei sziget sokkal rövidebbnek tűnik és több kisebb zátony, szigetecske is látható a déli csücskön túl. (Itt jegyzem meg, hogy a Szentendrei szigetet a középkorban Rosd szigetként emlegetik a régi iratok.)

Van azonban egy térkép 1836-ból, amelyet egy Berger József nevű navigációs mérnök rajzolt a budakalászi partszakaszról és ezen félreismerhetetlenül rajta van a sziget Insel Mereszgyán névvel jelölve.

A térképen megjelölték a működő vízimalmokat a Dunában és az agyagkitermelő gödröket a parton. Az Országos Széchenyi Könyvtárban található későbbi térképen Morosgyán szigettel azonos.

A legrégibb adat Litván Györgyné Gál Éva nyomozása alapján: Petkó sziget. Mielőtt Lupa Péter birtokába került, valószínűleg a tulajdonosról elnevezve Mészáros sziget volt a neve. A régi budapesti metszetek tanúsága szerint a múlt század elején is még számos kisebb-nagyobb szigetecske létezett a főváros feletti Duna szakaszon, melyek eltűntek a különböző partrendezések, árvízi lerakódások, majd kotrások során. Feltételezhetjük, hogy Lupának is voltak fiókái. Ezeket a Duna óriási árvizei felül bontották, alul építették, akárcsak magát a szigetet, mindaddig, míg azt a parcellázó társaság uszályszámra odahordott kövekkel meg nem erősítette és ezzel megadta a mai alakját.

A Dános és Fehér Helvetia nevű cég 1932-ben parcellázott, jól átgondolt és szépen kivitelezett tervek alapján. Megteremtette az infrastruktúrát és ezzel a kulturált üdülés lehetőségét. Példa lehetne arra, hogy milyen sorrendben kell egy területet a természettől „elhódítani". Általában fordítva történik. Előbb épülnek, aztán dúlnak: csatorna, víz, villany, telefon, utca stb., érdekében. Aki telket vásárolt, aláírta a Lupa Bizottság által meghatározott alapszabályokat, amelyek biztosították a békét és kulturált üdülést. Nyeles telkekre osztották a szigetet, vagyis a vízpartiaknak szorgalmi útjuk lett a főút felé, a belső telkeknek kijáratuk lett a vízre. A parcellázott sziget pár év alatt szinte megtelt (telekkönyvi kivonat szerint még mint nemesi birtokot írták át az új tulajdonosra a telket) a Helvetia Társaság hírverése nyomán.

A szépen kialakított partvonal teraszokkal, lépcsőlejáratokkal 1932-től 1945-ig ékítette Lupát. A Duna felduzzadása 1945-ben tíz métert meghaladva rekord vízmagasságot ért el. Szinte leberetválta az alapról a házakat, az északi csúcson szabályos félkörben ültetett fákat megdöntötte, úgyhogy a gyökérzetük kimosódott és a fák szélirányba dőlten fejlődtek tovább, már amelyik megmaradt. Ugyanez a rendkívüli áradás alaposan kibabrált a keleti oldallal másféleképpen is. Rengeteg iszapot rakott le valószínűleg a helytelenül megkotort Duna, a későbbi magas vízállások is okozták azt a szilárd feltöltődést, amellyel a sziget területe megnagyobbodott ugyan, de fái a part menti nyaralóktól elvették a közvetlen kilátást a vízre. Hihetetlen gyorsan elborította ezt a zátonyt a fűzfabokrok tömege. Most már komoly nagy fák fogják meg gyökereikkel a lombot figyelmeztetésül azoknak, akik még a víz mellett vannak, hogy azokban az években, mikor a Duna igen alacsony: irtani kell a mederben millió szám növekvő fűzfacsemetét, különben összenövünk a Szentendrei szigettel. A keleti oldalon a Tündér sziget is a szemünk láttára lett alacsony bozótosból fűzfa erdővé. 1945 előtt, ha magas volt a Duna, a láttuk a váci ágban elhúzódó gőzhajó kéményének tetejét a fák felett. A kotrásokról a közelmúltból, vagyis 1952 óta is vannak kellemetlen emlékeink. A keleti ágat oly módon kotorták meg, hogy a sodor eltolódott az ág közepe felé. Ennek súlyos következménye az lett, hogy a hajdanában szép tiszta, átlátszó vizű kavicsos part eltűnt az iszap alatt.


További írások Lupa történetéről:

Ablonczy Balázs - Rejtelmes sziget – A Luppa-szigeti nyaralótelep első másfél évtizede, 1934-1950. 
In: H. Németh István-Szívós Erika-Tóth Árpád (szerk.): A város és társadalma. Tanulmányok Bácskai Vera tiszteletére. 
Budapest, 2011, Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület. 404-415.
PDF